• Hírek
  • Munkák
  • Rólunk
    • BIM
    • Csapat
    • Kontakt
  • EN
  • HU
  • Hírek
  • Munkák
  • Rólunk
    • BIM
    • Csapat
    • Kontakt
  • EN
  • HU

HAJLÉK AZ ÖRÖKKÉVALÓSÁGBAN

A DUNÁNTÚL REFORMÁTUSSÁGA

Hitünknek az a tartalma, hogy Isten nem valamiféle elvont elv, a „mozdulatlan mozgató”, „a dolgok mögötti végső, de személytelen szellemi jelenlét”, hanem Isten az, akivel az ember kapcsolatba kerülhet. S ha az a kérdés, hogy ki Isten, akkor a válaszunk nem elégszik meg egy olyan állítással, hogy „Isten van”, hanem azt hirdetjük, hogy Isten az, akivel Jézus Krisztus történetén keresztül, hit által, kortól és időktől függetlenül kapcsolatba kerülhetünk. Ezért a keresztyénség ugyan a történelemben tapasztalható, de az emberi történetben be nem fejezett kapcsolat története. Ma is abban a kapcsolatban élünk, mint amelyben éltek eleink. Ezért lehet az anyaszentegyház élők és holtak közössége. Ez a kiállítás erről szól. Bemutatja azt, hogy a dunántúli református keresztyének hogyan élték meg a hitüket a feltámadott Jézus Krisztussal való közösségben, s ebben a kapcsolatban milyen válaszokat kaptak az örök emberi kérdésekre. // Köntös László református lelkész

ÉV

2018

MÚZEUM

Pannonia Reformata Múzeum, Pápa

TERVEZŐK

Vasáros Zsolt, Hurták Gabriella, Gáll András, Kováts Petra

GRAFIKA

Czipor Adrienn, Zsarnóczky Renáta

Előző
következő
  • PARTNEREINK
  • MINDEN MUNKÁNK
  • IMPRESSZUM
  • PARTNERS
  • COMPLETE LIST OF WORKS
  • PUBLISHING INFORMATION

© 2018-2022 Narmer Építészeti Stúdió